2011. március 9., szerda

Kedd - palacsinta nap

Tegnap nem írtam, ne haragudjatok, de hulla voltam. Azért most bepótolom! :D
Reggel indítottunk, megint nem sok dolgom volt. Louise 8 körül elment, de sztem nagyon aggódik, hogy bírni fogom e :D. Stewart eljött velünk a suliba, de aztán sietett haza, mert dolga volt, így én kísértem be a kölköket.(amikor indultunk, akkorát fikáztam, hogy egy tenyérnyi vörös-lila folt van a lábamon) Aztán hazajöttem, szokásos döglődés, kaja, ilyesmik.Vasaltam is, sajnos, de nagyon utálom! Amúgy Stewart tök rendes volt, megmutatta, hogy hogyan csináljam, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb. Mindent kivasaltam, de igazából nem lett volna muszáj. Persze a kis hátam meg is érezte, hogy nem volt a legjobb ötlet.
3 körül indultam vissza a sulihoz, gyerekeket felvettem, aztán megjelent Stewart is. (Igazán nem értettem, hogy akkor miért nem jött velem. Ok, mondta, de hát na, nem értek én mindent... :D) Elbicóztunk a Saintsbury's-be (sima hipermarket), vettünk palacsintaport(!), meg 1-2 tölteléknek valót. Haza, gyerekeknek gyakorlás, aztán bohóckodtunk kicsit, meg ilyen gyurmás valamivel szórakoztunk. Aztán vacsi, lassú tűzön összefőzött csirkemell zöldségekkel (chicken hot-pot), nem volt rossz!!! Vacsi közben megnéztük a vonatokat, mert mondtam Stewartnak, hogy igazán segíthetne... HÉTVÉGÉN BIRMINGHAM!!!!!!! Aztán elkezdtük a palacsintát gyártani. Nem tudtam, hogy most Anglia szerte ilyen nagy palacsinta láz van, de a többi blogból mát tudom azt is, hogy miért. :D Stewart sütötte, én meg csak nevettem, mert nem egy konyhatündér. Kipróbáltam, milyen cukorral és lemon juice-zal (citromlé), ez Stewart kedvence, igazából mintha limonádés palacsinta lenne...
Aztán Alex és hostapu elment (pár család összegyűlik, szülők és gyerekek), ott sütötték meg a többi palacsintát. Én vittem Charlotte-ot pancsizni, ja, majd elfelejtem, előtte kisminkelt a saját sminkkészletével (pffff, gyönyörű voltam). Pancsi után lementünk a konyhába, eltakarítottam mindent, mert Stewart megkért. Aztán fekvés. Na, itt jött a hiszti. Charlotte nem akart lefeküdni, holott előtte legalább 3szor szóltam, hogy mindjárt megyünk. Nagy sírás, mami után kiabált, de végül csak megnyugodott, olvastam neki egy mesét, és el is aludt. 20 perc múlva jött Alex, Stewart meg valami meetingre ment. Fürdés Alexnek, kicsit beszélgettünk közben.
Kérdeztem, hogy milyen volt az előző au pair, szerette e. Mondta, hogy először kedves volt, de aztán sose játszott velük, mindig a számítógép előtt ült. Egyébként Louise-ék is meséltek már róla. Egy lengyel csaj volt, alig beszélt angolul, mindig morci fejet vágott, és nem is maradt 1 évig. A legnagyobb baj az volt, hogy összejött egy hapsival itt kint, és hétköznap hajnali 5kor (!) járt haza. Idióta. Persze ezt a hostszülők nem díjazták, de szerintem ez teljesen érthető.
Aztán Alex az ágyba, én vissza a konyhába (megint ettem, de nem kellett volna...). Stewart  is megjött., mondta, hogy reggel dolga van, így korán lefekszik. Nyugodtan nézzem a tévét ha akarom. Mondtam, hogy nem, mert még hajat kell mosnom, és így is fáradt vagyok. Szóval volt vagy 11, mire mindennel végeztem, alig vártam, hogy lefeküdjek. Ezért nem írtam. BOCSIIIIII
De az okos Szilvike ugye telezabálja magát lefekvés előtt. Ügyes. Alig aludtam, egész éjszaka csak forgolódtam. Persze ma egy fél órával hamarabb is kellett kelnem, miért is ne, így zombiként vánszorogtam le a konyhába. Jön Stewart, mondja, hogy ő is alig aludt, és ki van egy picit. Oh, remek. Kölköknek reggeli, megcsináltam a lunch-boxokat, Stewart meg visszavonult a szobájába, nem volt túl jól. Elindultunk, persze késésben már megint, ami kellett volna azt nem találtuk, ezek versenyeztek az úton, de azért nem volt olyan gáz  Kis kitérővel haza, itthon síri csend és hullaszag. Hostapu nagyon kidőlt. Én bevágtam egy konzerves levest (pffff, ezek nem érzik hogy milyen szar??), kávé, cigi, és blogírás.
 (Most volt itt a FedEx futár, csönget, rohanok le, és át tudtm venni a csomagot! apró örömök az életben :D)
Na, Stewart felkelt, szóval megyek, takarítok egy kicsit.
Ja, és mielőtt elfelejtem, nyugodtam írjatok kommentet, de sajna nem tudok válaszolni, már mindent megpróbáltam, de nem ment :( .
Puszi nektek!!!

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Egy másik au pair lánnyal mi kocsival megyünk hétvégén Birmingham-be.Írtad,hogy Oxfordhoz közel vagy,mi onnan indulunk szóval ha van kedved akkor csatlakozz hozzánk!Itt az email címem: borbala.ajvazov@gmail.com,írjál és akkor megbeszéljük a részleteket:)
    Üdv:Bori

    VálaszTörlés