-.-

Helló mindenki!
Hamarosan csodálatos bejegyzést és képeket kaptok tőlem, de sajnos az alkotói válság közepette a netünk is megadta magát....
Remélem jól vagytok!

Puszillak titeket!!!

és megint történt valami

A mai események hozták meg a kedvemet a blogíráshoz! Bár inkább lennék kedvetlen!

Valahol a múlt hétvége előtt hagytam abba... Szóval a hétvégéről. Nyugi volt, végig csak lustálkodtam és vergődtem, sajnos a barátaim nem jöttek szombaton, így igazán semmi dolgom se volt. Vasárnap délután megjött a kiscsaládom, úgy néztek ki mint a mosogatórongy. Nem csodálom, mint kiderült, volt vagy 40 gyerek, és az idő se a legjobb formáját hozta a kempingezéshez... Ráadásul valami úton-,módon a gyerekek sem kerültek időben ágyba, így hétfőn a hulla fáradt - hisztis gyerekekkel szembesültem. Hál' istennek mondta Louise, hogy a délutáni feladatok után nézhetik a tévét. Az legalább nyugton tartja őket. Ennek talán én örültem a legjobban.

Na de pörögjünk is rá gyorsan a mai napra! Sima reggel, vasalósdi, porszívózás stb... Anyuka hazajött ebédidőben, mert Charlotte-nak most volt a felavatása (abban a tábor-izében, tisztára kisdobos feeling...). Én pedig 3 körül elindultam felvenni a gyerekeket. Kölkök fel, kocsiba be, egyesbe be... És itt a hír: meghúztam a kocsit! És nem csak az enyémet... Namármost, a suli utcája ilyenkor túlzsúfolt, mindkét oldalon tele kocsikkal, egy sáv van, és hogy ki megy előbb, azt az erősebb kutya ****** alapon dől el. Persze vannak kis részek, kocsibejárók, ahova esetleg be lehet húzódni, de ez minden. Szóval törtetünk előre, szemből kocsi, Szilvike balra húzódik az egyik kapualjba, mikor is megreng a kocsi... Nesze neked! Egyébként szilárd meggyőződésem, hogy nem csak az én hibám volt. Ugyanis a kocsi, ami elé behúzódtam, épp felém tolatott... Tehát a baj megtörtént, kiugrottam a kocsiból, itt is ott is karc, megadtam Louise telefonszámát, és igyekeztem lenyugodni. Merthogy egyébként leszarnám, ha az én kocsim lenne, de nem az enyém. Szóval itthon töredelmesen bevallottam a bűnöm, mondtam, hogy az esetleges kárt kifizetem. Hostanyám meg csak azt hajtotta, ne pánikoljak. Be is fejeztem... 

A nap további eseménye, hogy a múltkor utána néztem ilyen otthonról végezhető melónak, erre most este felhívott egy pali ezzel kapcsolatban. Tök rendes volt, bájolgott egy sort, de mikor a bankszámlaadataimat kezdte puhatolózni, leráztam. Azért még nem vagyok bolond!!!

Desszert: Most volt meg a vacsi a szülőkkel. Stewart egy árva szót se mondott a kocsiról, lehet, hogy Louise még nem mondta el neki. ((és akkor jár az agyam, hogy biztos azért nem mondta, mert nem akar balhét, mert így is szúrom Stewart szemét, de az is lehet, hogy csak az én fantáziám túl nagy)). De a lényeg. Apuka egy párszor hangoztatta, hogy a gyerekeknek jól nevelteknek kell lenni, pl.: nem hagyhatják el az asztalt, míg más eszik. Erre én nyúlként nyammogom a kis salátám végét, mire ő feláll, elvisz 2 koszos tányért, azt elöblíti és berakja a mosogatógépbe, majd behuppan a tévé elé. Én, a nyúl meg csak pislog, hogy akkor most a hülye au pair lepakolja az asztalt, a saját tányérját majd saját maga teszi a mosogatógépbe, és feltakarít. Jó kis példamutatás.

De ezzel a lendülettel vissza is szívnám a rágalmakat. Mert nagyobb az esélye, hogy el lett mismásolva az  egész, és Én agyonkombinálom. Mert egyébként bírom őket nagyon. ÉS NEM HAGYOM HOGY EZ VÁLTOZZON.PONT!!!

Az igazat megvallva, egy kicsit én is kivagyok. Nem tudom miért, csak valami semmilyen-vergődős-nyüsszögős bajom van. Arra is van tippem, hogy miért. "éhes disznó..."

röpke hetecske - szép kilátásokkal

Ó, de jó, péntek van!

Gyorsan elszaladt ez a hét! A kedd a szokásos menetrend szerint zajlott, délután hurcolásztam a gyerekeket ide-oda, de semmi különös nem történt. Szerdán Stewart itthon volt, így ő vitte a kölköket suliba. Mondta is, hogy nem nagyon lesz itthon egész nap. Így én bátran nekiugrottam a takarításnak. És jelentem, eláztattam az előszobát. A szitu a következő: egyszer csak megjön Stewart, felkiált, hogy mit csinálok... mire én mondom, hogy takarítok a fürdőben...jó, merthogy csöpög a víz az előszoba plafonjáról...??????? Minden héten ugyan úgy takarítok, de ilyen még nem fordult elő. És még csak azt sem mondanám, hogy úszott volna a fürdőszoba. Szóval megállapítottuk, hogy valószínűleg van egy kis LYUK a fürdőszoba padlóján, ahol szépen lecsurog a víz. Gondolhatjátok, szabadkoztam égre-földre... hál' istennek Stewart nagyon megértő volt, egy rossz szót se szólt. Kitakarítottam, megöltem legalább 20 pókot, köztük egy egész családot is (tudom, sose lesz szerencsém). Mivel apuka ment a gyerekekért, így 4 körül értek csak haza. Mint kiderült, az úszást is ő intézi, kellett is egyeztetni a vacsi miatt, de ha nem szólok, akkor meg az lett volna a baj. Este együtt vacsiztam a szülőkkel, és olyan jó volt! Rendeltünk indiait, és most egész jó választék volt! De őszintén szólva azért szeretek velük vacsizni, mert ilyenkor van alkalmam beszélgetni velük úgy igazán. És még Stewarttal is beszélgettem! (szerintem átgondolta, amit a múltkor mondtam neki) Szóval kiderült, hogy a hétvégén mennek az egyik gyerektáborral kempingezni, így megint egyedül leszek (L). Valamint lesz még legalább2 hétvége, amikor ők mennek esküvőre, és a gyerekek itthon maradnak. Kérdeztem, hogy lesz e közös nyaralás, és lesz, csak még nem tudják, hova menjenek. Én is beszámoltam a terveimről a következő pár hétre, remélem nem változik!!

Csütörtökön - menet közben - úgy alakult, hogy mindkét szülő itthon dolgozott. Közben persze pakoltak is a hétvégi kempingre (ennek örömére Louise és én egy fél órán keresztül harcoltunk egy összehajtható sátorral). Illetve Stewart készült a újabb pénteki jótékonysági kerékpározásra. 100 mérföldet kell letekerni, az azért nem semmi! (én tuti félúton holtan buknék le a bicikliről :D) Ja, és hogy szép legyen a hétvégéje, a bicajozás után egyből megy a kempingbe, ahol másfél tucat gyerek felügyelete várja... szép... Mivel a program péntek reggel 7kor indul, így már este elment a csapatához. Szóval csak mi maradtunk. Vacsira hot-dog, szivárvány-nézés, és Louise megígérte, hogy eljön velem vásárolni. Ugyanis tudatosult bennem, hogy KELL vennem egy esőkabátot, ha tetszik, ha nem. Elég angolos mostanában az időjárás, esik, fúj a szél, aztán fél óra múlva majd' megvakulok, annyira süt a nap. Sose fogom megszokni.

És eljött a ma! Reggel lerendeztem a gyerekeket (Alex tök aranyos volt, mert a hírtől, hogy nem megyek velük kempingezni, teljesen letört). Láttam a magyarul beszélő apukát, a csinos kis öltönyében...uhh... rossz vagyok...-.-

Elvittem a kutyákat sétálni (a legelső alkalom!), mert teljesen meg voltak kergülve. Rendszerint Stewart viszi el őket reggelente, de ez most elmaradt, szóval látva a kínszenvedésüket megsajnáltam őket. És egész jó kis séta lett belőle.

Louise is hazaér nemsokára, 5 körül már indulnak is, megint remek hétvége elé nézek. Holnapra ígérkeztek a londoni drágáim, remélem az idő nem tesz keresztbe!

Jó pihenést!

Pusza

RELAX

És igen! Immár túl vagyok a csodaszép hétvégémen, örökké a szívemben marad! (L)

De előtte ugorjunk vissza a csütörtökhöz. A szülők fél 5 körül leléptek, kaptam egy szép időbeosztást a hétvégéről, hogy mit és mint legyen (mindig kinevetem Louise-t, mert papírokat írogat és térképeket rajzol, hogy semmit ne felejtsek el). Szóval első körben közös este a gyerekekkel. Egész jól indult, jól végződött, na de közben... A drága fiammal sikerült nagyon csúnyán összevesznem, de az én szívem sincs kőből, szépen átbeszéltünk mindent, és kibékültünk. Együtt néztük a tv-t, majd irány az ágy. Én meg a zuhany alá. Alig lépek be a szobámba, jön Alex sírva, szegénykém annyira hiányolta a szüleit, hogy rossz volt ránézni. Próbáltam megnyugtatni, nem sok sikerrel, végül álomba sírta magát.

Péntek reggel 6.17. perc. Nyílik az ajtó, Charlotte teljesen kipihenve belibben a szobámba. Bebújt mellém, beraktam neki egy dvd-t, én meg 7-ig még szunyókáltam. Letudva a reggeli körömet már Alex is a helyemen feküdt, visszabújtam még 5 percre, majd elkezdtünk készülődni. Simán ment minden, elvittem őket suliba, és elbúcsúztunk a hétvégére. Hogy vasárnap este jönnek e vissza, vagy csak hétfőn veszem fel őket a suliból, még nem tudtam. De az én hétvégém elkezdődött. Tettem-vettem, majd mivel az álmosság elhatalmasodott rajtam, visszabújtam az ágyikóba egy kicsit... Délután letudtam a vasalnivalót, elugrottam a boltba betárazni a nasikészletet, és hajnal 2-ig ment a mozi...

Ennek eredményeképp 11 is elmúlt, mire felébredtem, 1 körül pedig készen álltam az útra! Biciklire fel, és irány a város! Ugyanis a fejembe vettem, hogy mivel én itt élek, ismernem kell az összes utcát, helyet, boltot, mindent. Persze nem sikerülhet egy nap alatt, de haladok... Útközben összefutottam James-szel (apuka legjobb barátja), és komolyan mondom megint pozitívan kellett csalódnom. Ugyanis azon túl, hogy rámdudált, és veszettül kalimpált a kocsiból, a következő percben már azt láttam, hogy vissza is fordult. Leparkolt, kiugrott a kocsiból, lebombázott ezer kérdéssel... Ezek nekem annyira jól tudnak esni, hogy valaki ennyire figyelmes. ( A helyi magyar au pair-nek megint üzentem a múlt héten, ő még annyit se válaszolt, hogy bakfitty.)

Szóval szépen kitekertem magam, majd a Starbucks-ba húzódtam egy jó kávéra. Ücsörögtem, iszogattam, és szembesültem a társadalmi problémákkal. Miszerint két 10 éves forma gyerek a mellettem lévő asztalnál sunyiban cigarettázik. A biztonsági őr jött is nemsokára, elküldte őket, de én szívem szerint mindkettőnek adtam volna egy jó magyaros nyaklevest. -

Mivel elég csúnyán kezdett beborulni, és cseperészett is az eső, így lezártam a túrám. Otthon megfőztem a vacsit, és újra mozi.

És vasárnap ismét. Az időjárás nem hazudtolta meg az előrejelzést, egész nap esett, hideg volt és fújt a szél. Még cigizni se esett jól. Meg sem fordult  a fejemben, hogy fel kéne öltözni, egyszemélyes pizsamapartit tartottam. Délután hívott nagyi (az itteni nagyi), hogy a gyerekek még ott maradnak ma éjszakára is, így ő viszi őket suliba reggel, nekem csak fel kell őket szednem. Eddig is bírtam őket, na de ezek után!!! Azt hiszem nem kell mondanom, mivel töltöttem az estét... ;)

Hétfőn azért összekaptam magam, normális formát varázsoltam a házból, és elindultam a gyerkőcökért.

Minden rendben volt (a szokásos súrlódásokat már nem taglalnám), időben ágyba tettem őket. Alex nem nagyon akart elaludni, hiába bizonygattam, tudta, hogy mindjárt jönnek a szülei! Így is volt, háromnegyed 9-kor megjöttek, Louise egyből rohant a gyerekekhez, nagy szeretgetés, aztán mi is váltottunk pár szót. Majd nemsokára mindenki elvonult pihenni.

Így le is zárult az én kis mesebeli hétvégém. Tudom, hogy másnak unalmasnak tűnhet, de az elmúlt másfél hónapban csak a szaladgálás, tanulás, rohanás volt napirenden. De most feltöltődtem! Készüljetek!

Pusza

U.i.: A szombat városfelfedező túrám eredménye itt:
https://picasaweb.google.com/103687844054662178811/Beaconsfield?feat=directlink

Ültem a buszon. Hullafáradt voltam. A fekete felhők ontották az esőcseppeket. A lelkem tele volt az elmúlt napok nyomásával, a szürke hétköznapok visszatérésével, az út porával. És rájöttem, ezt az utat én választottam. Ez az én utam. Csak hálás lehetek érte.

Újra itt! Visszatértem, vissza a hétköznapokba, amik néha szürkének tűnnek, mikor egy pillanatra megfeledkezem arról, milyen jó is itt lenni. 

A vizsgák letudva, több-kevesebb sikerrel, és azt hiszem erről több szót nem is érdemes ejteni. Nagyon vegyes érzelmekkel jöttem vissza. Örültem, hogy láthattam a szeretteimet, de nem kerülhettem el azt a mélységes rossz hangulatot, ami elől elmenekültem. Aznap estére, mikor hazaértem, minden ok újra világossá vált, miért is hagytam ott mindent. 

Drága Magyarország, édes hazám, és ahogy megérkeztem: a Wizzair több mint egy órát késett, még egy bő fél órát vártunk a csomagokra is. Persze kicsattogtam a vonathoz, ahol a lift nem működik, így a 20 kilós csomaggal hullafáradtam testet edzettem. A jegyautomata nem adott IC pótjegyet, holott hazafelé 3 vonatból 2 IC. A kaller ki is oktatott, és közölte, hogy legközelebb már drága mulatság lesz. Helyjegyem nem volt, le is torkolt egy nő, mert meg mertem kérdezni, szabad e leülnöm. Nem érdekes, egy idős házaspár szívesen látott maguk mellett. Míg utunk tartott, jól kipanaszkodták szegények magukat, hogy mennyire rossz és nehéz itthon, de már szinte az összes rokonuk külföldön él. Lemásztam a vonatról, hiú remény volt, hogy bárki segítsen a csomagokkal. Este 9 körül járt. Míg vártam a ki családom egy részét, egyszer csak odalép hozzám egy kétes kinézetű pasas, hogy ugyan segítsem már ki 50 forinttal. Mondom nem. Erre ő: Miért nem? ?????????  Édes otthon.(?)

Tanultam és tanultam és fizettem és fizettem, az otthoni életem még mindig a nyomomban jár, kísért, nyomaszt, a számlák, a csekkek, a dolgok, amik az enyémek, habár sosem kértem őket. Az én életemet nem tudom egy tollvonással otthon hagyni, lezárni, de nagyon igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt letisztázni mindent. Hónapok kérdése. Esetleg éveké.

Mivel rengeteget kellett tanulnom, nem sok időm volt semmire. A családi látogatásokat letudtam, nem sokan vannak. Na és igen, a barátok. Ez olyan érdekes. Tudjuk, hogy egy ilyen változás a barátságokat is új megvilágításba helyezi. Néhányan elvesznek majd az úton. De azért marhára rosszul esik. Nekem nincs sok barátom, sokakban csalódtam az évek folyamán. Nem is kell sok. Csak az a kevés megmaradhatna. Volt aki az utolsó előtti napom estéjén írt, hogy hallotta, itthon vagyok. Könyörgöm, a 21. században senki ne akarja nekem beadni, hogy nem  tud információt szerezni. De volt, akit én kerestem meg, mégsem volt egy fél órája sem rám. Nem, nem haragszom, csak csalódott vagyok. Annak ellenére, hogy nagy meglepetést nem okozott. De azért köszönöm azoknak, akiknek számítok. Igaz, hogy az utolsó két éjszakám húzós lett, de tartalmas!!!

Azért imádtam a meleget, a napsütést, a tesómékat, a keresztfiamat, a sírós nagyanyámat, a kutyusomat, a virágaimat, a hurka-kolbászt, a friss kenyeret, a jó hamburgert, a túró rudit (bocs Ani, a Guru kimaradt...), a savanyú káposztát, a kocsimat, a beszédfoszlányokat, amiket egyből megértettem és a kicsit zizzent éjszakákat a kicsit zizzent barátaimmal.

Szóval vegyes érzelmekkel jöttem vissza. Az utam ismét "jól" sikerült, az IC késett, a lift megint nem jó, a biztonsági ellenőrzésnél a hapsi kikezdett velem :D, a gép megint késett, a bőröndömet meg összetörték. (nem, nincs reptéri panaszlevelem, így nem hiszem, hogy bármi kártérítést kapnék). A repülőút sima volt, még MO-n egy óriási viharfelhő mellett mentünk el, aztán benne a felhőkben!!! Annyira gyönyörű volt, óriási vattacukor-pamacsokban repülni, és ezek nem bárányfelhők voltak, hanem rendes esőfelhők!! Nagyon szép volt, az ablakban lógtam. Kivéve, amikor megremegett a gép, mert akkor gyorsan elfordítottam a fejem és rimánkodtam, hogy ne hányjak be vagy nem zuhanjunk le. :D

Drága Anglia esővel és hideggel várt. A késés miatt a buszomra is várhattam eleget, hely alig volt, de csak indultunk. High Wycombe-ban leszálltam, ott még majd' egy óra, míg jött a másik buszom. Végül csak megérkeztem. A családom írt, hogy ide-oda szaladgálnak, és hagytak kulcsot a lábtörlő alatt. Így a hideg esőben jó nyáriasan öltözve marha nehéz csomagokkal megindultam. Félúton járhattam, már csak nagy nehezen lehetett megkülönböztetni egy ázott verébtől, mikor nagy dudálás. És igen, jött a családom!!! Egyből azt kérdezték, miért nem hívtam őket, mert csak a környéken voltak. Nem érdekes. Csomagokat bedobáltuk, behuppantam a gyerekek közé, azok a nyakamba másztak, a szülők kérdésekkel bombáztak, én meg örültem nagyon.

Így tértem vissza a hétköznapokba. Sőt, már hétfőn a half term miatt az egész napot a gyerekekkel töltöttem. Eltelt, csak én fikáztam egy nagyot a biciklivel, de miután szépen kivéreztem, ezt is letudtuk. :D

Kedden a szülők Londonba mentek, így a suli kivételével éjszakába menőig én terelgettem a drágáimat. Szerda sima nap, az egyetlen esemény, hogy nem nagyon akarnak engedni beiratkozni a nyelvsuliba. Mármint nem a családom, hanem a suli. Azt mondák majd csak a következő csoportba mehetek, ami szeptember végén indul. Hallottatok már ilyet? Kollégák, infót várok ezzel kapcsolatban!

Ma délután pedig megint felfordul a ház. A szülők lelépnek egy hosszú hétvégére Portugáliába, így holnap délutánig enyémek a kölykök. Akkor nagyiék átveszik őket, vasárnap hozzák vissza. Majd hétfő este megjönnek a szülők is. Szóval lesz 1-2 fullos napom, viszont hétvégére kinevezem a házat a béke és nyugalom szigetének!

Gondolkoztam rajta, hogy mit is csináljak a nagy szabadságban. A nagy kiruccanásokat egyrészt anyagi okok miatt (minden pénzem hazavittem) elvetettem, másrészt a kutyusok miatt sem tervezhetek nagy valamit. Így azt hiszem 2 napos punnyadás, lustálkodás, főzés, biciklivel-környék-felfedezés lesz a program.

Ha kedvet érez valaki hozzá, ugorjon át, csirkepörkölt lesz a menü!

Pusza