Na, itt vagyok már... Igaz, hogy aludnom kéne, mert hulla vagyok, úgyhogy remélem díjazzátok a bejegyzést. Persze az nem ígérem, hogy mindenről beszámolok, lehet félúton legyőz az álmosság, de igyekszem behozni a lemaradást.
Azt hiszem a hétvége körül hagytam abba. Ezúttal a szombati jó kis alvás elmaradt, ugyanis a drága kicsi lányom kopogott az ajtón. Felriadtam, már azt hittem baj van, vagy esetleg mégsem szombat van és elaludtam, de nem, csak egy ölelést akart adni. Édes.. Persze utána berombolt, csicsergett, és úgy döntöttem, akkor ideje felkelni. Lecsattogtam, kávé és cigi, egyből reggeli, és nem is sokára elrobogott a családom az úszásra. Én vettem egy laza zuhanyt, egyúttal hajat is mostam, hogy minek, azt nem tudom, mert végül egész délután csak döglöttem az ágyikómban. Az idő morcos volt, így nem volt kedvem menni sehová, csak élveztem a csendet. Valamikor késő délután csattogtam le, együtt vacsiztam a gyerekekkel, mert nem akartam a szülőkre várni, mivel ugye mentem dolgozni. 8kor jött is Michelle, az anyuka, és elvitt hozzájuk. 3 gyerek, egy macska (aki olyan csúnya hogy már szép), és persze tv. Mivel a gyerkőcök már ágyban voltak, így nem sok dolgom volt, a szülők elvonultak, én meg beültem tévézni. Nem volt hosszú műszak, valamikor 11 előtt jöttek is, kerestem gyönyörű 20 fontocskát... Sőt, még a hapsi haza is kísért, nehogy baj legyen, pedig 2 sarokra laknak, szóval igazán kedves dolog volt tőle. Itthon a zuhany után ágyba is vetettem magam, várt a vasárnap.
Ismételten 9 körül kipattant a szemem, ezúttal már a gyönyörű napsütésre. Lementem, szokásos körök, majd mondja Louise, hogy most megint mennek egy kertészetbe, de ez másik, szóval van e kedvem? Már hogyne lenne... Imádom ezeket a helyeket! Nézegették a barbecue-kat, merthogy az övék elég régi, és nem ártana lecserélni. Legalább is így kezdődött... Ebédre beugrottunk a KFC-be, majd haza. Namármost. Ugyebár a jó időre tekintettel barbecue-parti volt betervezve. Csakhogy mihelyst Louise nekiállt kipucolni (tavaly nem volt használva), kiderült, hogy gyakorlatilag életveszélyes használni, annyira szét van rozsdásodva. Na akkor mi legyen? Gyorsan kocsiba be, elmennek újat venni. Talán egy óra is eltelt, mire jöttek, aztán én is lassan lecsurogtam. Stewart a fűnyíróval viaskodott, Louise meg éppen összeszerelni készült az új masinát. Na, gyorsan be is álltam segíteni. Mit ne mondjak, jó munkát végeztünk! De persze nem megy minden simán. Nemsokára megjöttek a nagyszülők, mire kiderült, hogy a gázt nem tudják rákötni az új gépre, mert kell valami speckó csatlakozó...Na akkor megint kocsiba, én a nagyiékat szórakoztattam addig. Végül aztán csak összejött minden. Jöttek Stewart tesójáék is a 3 gyerekkel. Mikor már együtt volt a csapat, én nekiálltam ellátni a népet Mojito-val. Ismételten sikerem volt, egyedül S. apja tett panaszt, mert neki nem volt elég erős és elég édes... Hm... Aztán ő csinált nekem Daiquiri-t. Illetve ő annak nevezte, de nagyon távol volt a valóságtól, és annyi szesz volt benne, hogy üres gyomorral tuti fejre állok... De jött a nagy zabálás, én meg kihasználva, hogy úgy sem férnénk el az asztalnál, inkább kiültem a teraszra (és a nyugalom volt a jutalmam!).
Azt hiszem ennyi elég is a hétvégéről.
Hétfőn kiélvezhettem a tavaszi szünet lényegét. Ugyanis én nyilvánvalóan valamit félreértettem, mert azt hittem mind a 2 szülő itthon lesz egész hten, de az igazság az, hogy Stewart kedd-szerdán, míg Louise pénteken szabad. Jól van, azért ez még nem olyan rossz arány, tudom.
Szóval ott kezdtük, hogy reggeli, valami film, rosszalkodás, és 11-re vittem Charlotte-ot szülinapi partira. (majdnem el is tévedtünk :D). A két óra nyugit kiélveztem, Alex egyedül nagyon békés... 1kor újra összeálltunk, és a délután további részében minden idegszálammal igyekeztem a békét fenntartani. Ó, és igen, hétfőn hozta Stewart a kinyomtatott dolgaimat ( laza 200 oldal tömény tanulnivaló, és ez nincs meg a fele sem...), valamint megjöttek a kiegészítő infók a bankszámlámhoz/kártyámhoz, szóval már csak pénz kéne... küldjetek!!!!!! :D
Kedden, ahogy említettem, Stewart nem dolgozott. Ennek örömére irány LONDON!!! A gyerekekkel és a Spanyolországban élő nagynénivel/nagybácsival. Róluk annyit, hogy nem lopták be magukat a szívembe, egyáltalán, de nem bántottak meg, vagy ilyesmi, csak , mindegy, most hosszú lenne. Vonattal mentünk, központban leszállás, metróra fel, átszállás, valami antikvitásba, majd elmentünk egy olyan óriási üzletbe (bevásárlóközpontba, aminek nem tom a nevét..), hogy az 5-dik emelet után azt sem tudtam, fiú vagyok e vagy lány. Armani, Ralph Loren, Gucci, Chanel és társai... ÓÓÓÓÓÓÓ. Majd gyors ebéd, buszra fel, megint másik üzletbe át, az is útvesztő nagyságú, a gyerekek azt hiszem itt fáradtak el... Ugyanis sírást rendeztek az miatt, hogy most nem veszünk semmit. Az apjuk egy ideig tűrte, majd kivitte őket és jól megmosta a fejüket. Nem az én dolgom. Aztán indulás, metró, megint metró, és vonat haza. Én kicsit más útvonalon jöttem, mert a kocsiba nem fértünk be, így a mi városunkig vonatoztam, és hazasétáltam. Akkora már ők is hazaértek (nagynéniékkel). Csendes délután, vacsi a teraszon, csevegés, .... kedd vége.
A mai napom szóra sem érdemes. Hullaként keltem, hallom lent Stewart kiabál, mint kiderült a drága kutyusa lelopta a 3 csokitojást a konyhapultról és felfalta. A szemét... Reggeli, a kölköket összeraktam, ugyanis ma Brightonba mentek. Stewart azért rémült arccal kérdezte a reggelinél, hogy ugye tudom, hogy ma nem tudnak magukkal vinni, mert nem férek be a kocsiba. (de hogy majd megyünk együtt is, és valami homokosabb részre). Persze hogy tudtam, és így haladtam is a dolgaimmal, egész nap csak takarítottam és vasaltam... Pedig megint ezer ágra sütött a nap... pfff....
Jól van, azt hiszem ennyi mára, még lenne egy csomó mesélnivalóm, de mennem kell... hív az ágyikóm...
Jóccakát!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése