Ez a hetem meglehetősen vegyesre sikerült. Volt, ami nagy örömöt okoz, míg más dolgok kikészítettek.
Ugye vasárnap kivittem reggel Edit az állomásra, hazajöttem, és pihiztem. Valamivel dél előtt realizáltam, hogy képtelen vagyok tovább nyitva tartani a szemem. Egész héten alig aludtam, a szombat éjszakám meg aztán a majdnem semmi kategória, szóval a hatás kb. olyan volt, mint mikor két 12 órás éjszakai műszakot húztam le egymás után. Így álomra hajtottam a fejem, és majd' 4 órát aludtam. Este cseverésztem még az otthoniakkal, aztán tenti és készülés az új hétre. Hétfőn tábor, majd mentek a gyerekek a nagyszülőkhöz, mert jöttek az unokatesók. Ennek örömére az egyik nálunk is ragadt keddre. Ráadásul a nagyi is bejelentette, hogy ebédre elviszi őket. Ami csak azért gond, mert Claudiával megbeszéltük, hová megyünk parkozni, de így az egész törölve lett. És éppenséggel az én lányomból sem a legjobb oldalát hozta ki ez a nap. Most éppen én-vagyok-a-házigazda-vagyis-főnök figurát vette fel, amit se én, de még a többi gyerek sem díjazott. Nem érdekes, túlestünk ezen is. Szerda megint tábor, részemről takarítás. Délután Stewart írt, hogy elviszi a kölköket úszásra meg vacsizni is, szóval megint pihenőt kaptam.
Csüti: a leheletnyi nyár véget ért. Eső, eső és eső. Remek, ha mindeközben 2 gyereknek kell levezetni a fölös energiáit. Megbeszéltük, hogy délután elmegyünk moziba. Így délelőtt kreatív dolgok és egy kis Wii kötötte le őket. Persze azért sikerült összeveszni egy párszor... Apuka is itthon volt ebédig, így leginkább őt borították ki a dolgok. Ebéd letudva, majd elkezdtünk játszani. Drága Charlotte-om megint csak csinálta a hülyeségeit, így nálam elszakadt a cérna. Felzavartam a szobájába, ahol persze nem akart maradni, és még vissza is dumált. Nagyon-nagyon csúnyán összevesztünk. És a legbosszantóbb az volt, hogy egy csepp megbánás sem volt benne. Nyilván azért, mert komoly konfliktusunk szinte sosincs, így azt gondolta, hogy a BARÁTOM-SZILVIVEL ezeket a dolgokat meg lehet csinálni. Nos, hamar ráébredt, hogy nem. 45 perc után elkezdett lekiabálgatni, hogy mikor jöhet le. Én meg mondtam neki, hogy talán vacsira. Igen, nagyon kiborultam én is, még a mozi is lefújni látszódott. 5 percenként jött 1-2 kérdés, amire ugyan azokat a válaszokat kapta. Valójában úgy gondoltam, hogy amíg nem tudatosul benne, hogy ő egyszerűen nem viselkedhet így velem, addig nem enyhítek, bármeddig is tartson ez a dolog. Aztán egyszer csak hallom, hogy sírva jön le. Itt volt a határ. Már rájött, hogy nagyon nem jó dolgokat csinált. Kapott tőlem egy alapos fejmosást, elmagyaráztam neki a dolgokat, majd fegyverszünetet kötöttünk. Mivel a tervezett mozi-időpontot lekéstük, így rácsörögtem Louise-ra, hogy mizu, és csak fél 7 körül érnénk haza. Mondta, hogy semmi gond, és szabadkozott Charlotte miatt, de hát nyilván nem az ő hibája. Így valamivel 3 után irány a Harry Potter Deathly Hallows befejező része. Természetesen majdnem elkéstünk, egy vagyont fizettem a jegyekért, de a sok reklámnak köszönhetően minden meglett. Vegyes érzésekkel néztem a filmet. Tetszett, de nem tudtam 100%-ig élvezni. Vagy azért, mert folyamatosan a könyvben olvasott dolgok jutottak eszembe, vagy a nyelvi hiányosságaim miatt, vagy a gyerekeim nyüsszögése miatt. Ugyanis a lányom először hihetetlen éhes volt, aztán szomjas, aztán az ölembe fészkelte magát, szétszórt 3 marék popcornt, a 3D szemüvegével játszott, szóval a 2 műsor egy időben ment. A filmet pedig még 1-2szer meg kell néznem, hogy értékelni tudjam... Végül fél 7 körül hazaértünk, Louise már vacsival várt. Kaja, aztán letettem a lantot. Pénteken megint tábor, immár az utolsó nap. Aztán nekem egy kis vasalás, majd elugrottam pár dolgot venni. Hazajöttem, családi filmezést tartottunk, vacsi és vége a hétnek.
Fontos! Emlékeztek még, hogy az előző bejegyzésben említettem, milyen jókat beszélgettem múlt szombaton a fiúkkal? Ennek aztán következményei is lettek.
Szóval a téma én voltam, hogy érzem magam itt, stb... Aztán jött a kérdés: Na és Stewart? Tehát ez volt az a pont, amikor tényleg megvilágosodtam, nem én képzelődöm a dolgokról. És bár megjegyeztem, hogy talán nem ők a legalkalmasabb emberek erről beszélgetni, de végül is nagyjából felvázoltam a helyzetet. És hogy bár jó minden, de lehetne ennél jobb is. És igen, visszakaptam, hogy Stewart nagyon különös ember...
És aztán jött a vasárnap, hétfő, és tudtam, valami történt. Azt, hogy a srácok meséltek e, vagy ő hallotta a sztorit az ablakon keresztül, nem tudom, de a változás megtörtént. Köszön, megkérdezi hogy vagyok, beszélgetünk a gyerekekről, mesél a dolgairól, szóval összességében megint nyitott felém. Nem tudom, hogy ez így is marad e, jobb lesz e a kapcsolatunk, vagy idővel megint visszatérünk az alapállapothoz, de meg kell mondanom őszintén, hogy nagyon boldog vagyok. És tudom, hogy ez összességében nagyon picike dolog, de egyszerűen stressz- és frusztrációmentessé tesz ez az egész, ami nyilvánvalóan megkönnyíti a helyzetemet. Szóval happiness!!! De azért ha legközelebb jön James, kifaggatom! ;)
Szombat reggel hirtelen ötlettől vezérelve Londonba mentem. Volt egy-két halasztható elintéznivalóm, és a reggeli kávém közben elkapott a láz. Így a nyakamba vettem a várost, sok mindent láttam-hallottam, rengeteget sétáltam, fényképeztem és videóztam, amit nemsokára közzé is teszek. Fél 8 körül értem haza, szöszmötöltem még egy sort, telefon, net, zuhany, film, és negyed 2kor hajtottam álomra a fejem. És milyeneket álmodtam!!! :D De ez már magánügy...
Puszillak titeket és vigyázzatok magatokra!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése