Haldoklom. Vagyis inkább fuldoklom, az óriási manduláim miatt. Még tegnap délelőtt küldött hostanyám egy üzit, hogy látta rajtam reggel, hogy szomorú vagyok, mi baj van. Leírtam neki, hogy szomorúság nincs, csak tüszős mandulagyulladás. Erre írja, hogy szólnom kellet volna, és hogy megkérdezi a nagyszülőket a délutánról. Írtam neki, hogy nem kell, megoldom. Apuci persze otthon volt, de nyilván az túl nagy áldozat lett volna... Még akkor sem kérdezte meg, mi a bajod wazze, miután nagyi beugrott és még a doki tel. számát is megadta. Na, hát ha b**kó, akkor legyen az. Este átmentünk Wycombe-ba, mert Anna felajánlotta az Augmentin-jét nekem, amiért végtelenül hálás vagyok(vagy leszek, ha elkezd hatni..)
Reggel felkeltem, semmi változás. Levegőt alig kapok, a nyelés eszméletlen fájdalmas. Lemegyek, mindenki itthon. Már kezdett megfogalmazódni a kérdés bennem, hogy megint minek kellett felkelnem? Kérdezi anyuka, jobban vagy? Mondom nem, nem igazán... Nem? Tényleg? Ó, persze csak mókázok itt nektek... Charlotte bejelentette, hogy ma csak 10.30-ra megy suliba, de anyuka mondta, majd ő elviszi.. Akkor a másikat már miért nem? Persze aztán indulás előtt mondja, hogy majd elviszi Alexet. Mondom hagyd csak, ha már egyszer felkeltem legalább legyen értelme... Igaz, majd felrobbantam..
Beugrottam a boltba venni valami ehető kaját, hazajöttem, porszívózás, vasalás.
Délutánra kaptam még 2 fiút. Igaz, én nagyon nem tettem ki a lábam a szobámból, eljátszanak egymással, meg ott vannak a szüleik.. Most meg készülök ki vacsizni.
El se hiszem, hogy péntek van. Szempillantás volt ez a hét! És holnap vár London!!!
Jók legyetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése