Újra itt! Visszatértem, vissza a hétköznapokba, amik néha szürkének tűnnek, mikor egy pillanatra megfeledkezem arról, milyen jó is itt lenni.
A vizsgák letudva, több-kevesebb sikerrel, és azt hiszem erről több szót nem is érdemes ejteni. Nagyon vegyes érzelmekkel jöttem vissza. Örültem, hogy láthattam a szeretteimet, de nem kerülhettem el azt a mélységes rossz hangulatot, ami elől elmenekültem. Aznap estére, mikor hazaértem, minden ok újra világossá vált, miért is hagytam ott mindent.
Drága Magyarország, édes hazám, és ahogy megérkeztem: a Wizzair több mint egy órát késett, még egy bő fél órát vártunk a csomagokra is. Persze kicsattogtam a vonathoz, ahol a lift nem működik, így a 20 kilós csomaggal hullafáradtam testet edzettem. A jegyautomata nem adott IC pótjegyet, holott hazafelé 3 vonatból 2 IC. A kaller ki is oktatott, és közölte, hogy legközelebb már drága mulatság lesz. Helyjegyem nem volt, le is torkolt egy nő, mert meg mertem kérdezni, szabad e leülnöm. Nem érdekes, egy idős házaspár szívesen látott maguk mellett. Míg utunk tartott, jól kipanaszkodták szegények magukat, hogy mennyire rossz és nehéz itthon, de már szinte az összes rokonuk külföldön él. Lemásztam a vonatról, hiú remény volt, hogy bárki segítsen a csomagokkal. Este 9 körül járt. Míg vártam a ki családom egy részét, egyszer csak odalép hozzám egy kétes kinézetű pasas, hogy ugyan segítsem már ki 50 forinttal. Mondom nem. Erre ő: Miért nem? ????????? Édes otthon.(?)
Tanultam és tanultam és fizettem és fizettem, az otthoni életem még mindig a nyomomban jár, kísért, nyomaszt, a számlák, a csekkek, a dolgok, amik az enyémek, habár sosem kértem őket. Az én életemet nem tudom egy tollvonással otthon hagyni, lezárni, de nagyon igyekszem a lehető legrövidebb idő alatt letisztázni mindent. Hónapok kérdése. Esetleg éveké.
Mivel rengeteget kellett tanulnom, nem sok időm volt semmire. A családi látogatásokat letudtam, nem sokan vannak. Na és igen, a barátok. Ez olyan érdekes. Tudjuk, hogy egy ilyen változás a barátságokat is új megvilágításba helyezi. Néhányan elvesznek majd az úton. De azért marhára rosszul esik. Nekem nincs sok barátom, sokakban csalódtam az évek folyamán. Nem is kell sok. Csak az a kevés megmaradhatna. Volt aki az utolsó előtti napom estéjén írt, hogy hallotta, itthon vagyok. Könyörgöm, a 21. században senki ne akarja nekem beadni, hogy nem tud információt szerezni. De volt, akit én kerestem meg, mégsem volt egy fél órája sem rám. Nem, nem haragszom, csak csalódott vagyok. Annak ellenére, hogy nagy meglepetést nem okozott. De azért köszönöm azoknak, akiknek számítok. Igaz, hogy az utolsó két éjszakám húzós lett, de tartalmas!!!
Azért imádtam a meleget, a napsütést, a tesómékat, a keresztfiamat, a sírós nagyanyámat, a kutyusomat, a virágaimat, a hurka-kolbászt, a friss kenyeret, a jó hamburgert, a túró rudit (bocs Ani, a Guru kimaradt...), a savanyú káposztát, a kocsimat, a beszédfoszlányokat, amiket egyből megértettem és a kicsit zizzent éjszakákat a kicsit zizzent barátaimmal.
Szóval vegyes érzelmekkel jöttem vissza. Az utam ismét "jól" sikerült, az IC késett, a lift megint nem jó, a biztonsági ellenőrzésnél a hapsi kikezdett velem :D, a gép megint késett, a bőröndömet meg összetörték. (nem, nincs reptéri panaszlevelem, így nem hiszem, hogy bármi kártérítést kapnék). A repülőút sima volt, még MO-n egy óriási viharfelhő mellett mentünk el, aztán benne a felhőkben!!! Annyira gyönyörű volt, óriási vattacukor-pamacsokban repülni, és ezek nem bárányfelhők voltak, hanem rendes esőfelhők!! Nagyon szép volt, az ablakban lógtam. Kivéve, amikor megremegett a gép, mert akkor gyorsan elfordítottam a fejem és rimánkodtam, hogy ne hányjak be vagy nem zuhanjunk le. :D
Drága Anglia esővel és hideggel várt. A késés miatt a buszomra is várhattam eleget, hely alig volt, de csak indultunk. High Wycombe-ban leszálltam, ott még majd' egy óra, míg jött a másik buszom. Végül csak megérkeztem. A családom írt, hogy ide-oda szaladgálnak, és hagytak kulcsot a lábtörlő alatt. Így a hideg esőben jó nyáriasan öltözve marha nehéz csomagokkal megindultam. Félúton járhattam, már csak nagy nehezen lehetett megkülönböztetni egy ázott verébtől, mikor nagy dudálás. És igen, jött a családom!!! Egyből azt kérdezték, miért nem hívtam őket, mert csak a környéken voltak. Nem érdekes. Csomagokat bedobáltuk, behuppantam a gyerekek közé, azok a nyakamba másztak, a szülők kérdésekkel bombáztak, én meg örültem nagyon.
Így tértem vissza a hétköznapokba. Sőt, már hétfőn a half term miatt az egész napot a gyerekekkel töltöttem. Eltelt, csak én fikáztam egy nagyot a biciklivel, de miután szépen kivéreztem, ezt is letudtuk. :D
Kedden a szülők Londonba mentek, így a suli kivételével éjszakába menőig én terelgettem a drágáimat. Szerda sima nap, az egyetlen esemény, hogy nem nagyon akarnak engedni beiratkozni a nyelvsuliba. Mármint nem a családom, hanem a suli. Azt mondák majd csak a következő csoportba mehetek, ami szeptember végén indul. Hallottatok már ilyet? Kollégák, infót várok ezzel kapcsolatban!
Ma délután pedig megint felfordul a ház. A szülők lelépnek egy hosszú hétvégére Portugáliába, így holnap délutánig enyémek a kölykök. Akkor nagyiék átveszik őket, vasárnap hozzák vissza. Majd hétfő este megjönnek a szülők is. Szóval lesz 1-2 fullos napom, viszont hétvégére kinevezem a házat a béke és nyugalom szigetének!
Gondolkoztam rajta, hogy mit is csináljak a nagy szabadságban. A nagy kiruccanásokat egyrészt anyagi okok miatt (minden pénzem hazavittem) elvetettem, másrészt a kutyusok miatt sem tervezhetek nagy valamit. Így azt hiszem 2 napos punnyadás, lustálkodás, főzés, biciklivel-környék-felfedezés lesz a program.
Ha kedvet érez valaki hozzá, ugorjon át, csirkepörkölt lesz a menü!
Pusza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése