mélabú és gulyás

Gondoltam, írok már egy pár sort. Igaz, senki nem lázadt, hogy ugyan, írj már, vagy tudni akarunk rólad... Lehet, hogy ezért nem is írtam eddig. Nem tudom szép részletesen leírni a hetem, mert szelektív a memóriám. Azt hiszem valahol szerda környékén hagytam abba... Szokásos takarítós nap, annyi kitérővel, hogy Stewart elment a gyerekekért, utána elmentek nagyszülőkhöz, úszásra, vacsi stb., szóval nem dolgoztam...
Csütörtök: katasztrófa. Olyan hihetetlen melankólikus, depresszív hangulat fogott el, hogy csak na. Még a gyönyörű új bankkártyámnak sem tudtam felhőtlenül örülni.

És itt jegyezném meg, hogy ez az angol bankrendszer meglehetősen érdekes. Jelen pillanatban van egy bankszámlám, amihez még nem tudok hozzáférni. Van egy bankkártyám, amihez nincs még PIN, és kaptam csekkfüzetet, amivel aztán kb. kitörölhetem, eredetileg úgy volt, hogy nem kapok, aztán kaptam, de minek, úgyse tudom hogy kell használni...

Kisebb sokk után összeszedtem magam, és folyt a nap tovább. talán annyi említésre méltó történt, hogy voltunk a PizzaHut-ban vacsizni. A pizza elmegy, a kiszolgálás szörnyű. Sajnálom, de az én múltammal nem tudok elsiklani afelett, hogy az üres tányért a kishölgy a 6-dik kör után is ott hagyta, hogy 3 ember kérdezte meg, hogy a fél pizzával akkor most mit is akarunk, a végén meg 2szer kaptuk meg a számlát. Hm.. Igazából nagy csalódás volt.

És szintén csütörtökön történt, hogy beesett az első pluszmunkám. Louis munkatársának kellett valaki, aki vigyáz a kölkökre szombat este, míg ők kicsit lelépnek. Mivel sokáig tanakodtam a hétvégi bristoli kiruccanásról, ez tette az I-re a pontot. Mert ugye persze jó kimozdulni meg minden, de Bristol baszott messze van, eleve az útiköltség több mint 50 font lett volna, mindenhol átszállós, és akkor még enni, meg mulatni stb. És azért szem előtt kell tartanom, hogy haza is kell küldenem pénzt még ebben a hónapban, jó lenne a repjegyet lefoglalni, stb., szóval valamit valamiért. Igazán nem bánom, hogy kihagytam, biztos lesz még alkalom elmenni. Ugye Tomi?

Péntek a magyar gulyás napja. Ugye a kis családom azóta a fülemet rágja a gulyásért, mióta itt vagyok. Először is kutatást csináltam, hogy mégis hogy működik az igazi gulyás. Mert ugye a mi családunk csinál gulyáslevest és pörköltet, de aki esetleg nem tudná, bizony különbséget kell tenni a gulyás, a pörkölt és a paprikás között, az meg elég egyértelmű, hogy a gulyásleves sem gulyás. 

Szóval kiokosodtam, még szerdán megvettem mindent hozzá, és a pénteki vasalós köröm után nekiálltam főzőcskézni. Már maga a főzés is feldobott, a gyönyörű illatokról nem is beszélve. De ugye hűségesen a marhahúsnál maradtam, így rá kellett szánnom sok-sok órát  a főzésre. Vettem még fini fehér kenyeret is hozzá (nem ezt a szeletelt vackot). Közben elugrottam a gyerekekért, na ők is odavoltak az illatokért, aztán fél 6 körül jött Louise. 

Szatyor a kezében, vett ezt-azt. Nézem, hát bevásárolt a Mojito-hoz! Aztán neki is kezdett, mire én gyorsan ki is kaptam a kezéből a dolgokat, és megmutattam, mi a titok. Csináltam egyet neki, teljesen odavolt, sőt, utána a kölköknek is csinálnom kellett, igaz, alkoholmenteset.

Fél 7 körül nekiültünk vacsizni. És IGEN! Imádták a gulyásomat! Az utolsó falatig elfogyott, sőt, még a tányért is kitörölték a jó kenyérrel!!!! Annyira büszke vagyok magamra!!! 

És mivel felfedeztem ma a Waitrose-ban a magyar mangalica kolbászt (igen, először rossz helyen kerestem), így legközelebb azt hiszem egy kis rakott krumplit csinálok! 

A hétvégéről később olvashattok, mert most jött a család az új barbecue-val!

Csóki!