Legutóbb épp elhagyni készültem az akkori családomat. Sikerült is, hál' istennek. Teljes gyomorideggel jöttem el tőlük, és még a mai napig is a hideg futkos a hátamon, ha a nőre gondolok....
Elkezdtem dolgozni az új munkakörben - mint nanny - sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint előtte bármikor. 2 pici fiúra vigyázok, akik 1,5 és 2,5 évesek. Tüneményesek, picik, okosak, ügyesek - nem csoda hogy odavagyok értük. Persze maga a munka is más egy kicsit. Nem takarítok és suvickolok, nincs több alja munka. Helyette viszont napi 10 óra ugribugri és szaladgálás, vigyorgás, balesetek, hisztik és rengeteg móka. Nem csoda, hogy este ha hazaérek épp az utolsó dolog blogot írni... Viszont miután megláttam az első fizetési papírom, nagy mosolyra görbült a szám. (Valószínűleg életem legnagyobb fizetésemelését értem el). És persze lehetne írni, hogy a pénz nem boldogít, de mégiscsak könnyebbé teszi az életet!! És végre újra a magam ura lenni és nem valaki máshoz alkalmazkodni 24/7-ben, fantasztikus.
Már több mint 2 hónapja hogy J és én beköltöztünk a kicsi zugunkba. Minden alakul szépen - vagy inkább mi alakítjuk a magunk ízlésére. Minden hétre van valami (be)újítani való, egy váza, egy új virág (már egész szép gyűjteményem van ám!!!), polcot vagy tükröt felrakni. És még mindig van rengeteg ötletünk amit meg akarunk valósítani. De hogy itt e vagy máshol??? Ugyanis valószínű, hogy a fél év lejárta után újra költözünk. Egy picit csendesebb, egy picit nagyobb helyre. Mindig egy picivel előre...
A hétköznapjaink elrohannak. Fél 7 a leghamarabbi időpont, amikor hazaérünk, akkor egy kis mosás, főzés, vacsi, teli, skype, email, zuhany stb.... és 11 előtt én már csak bezuhanok az ágyba eszméletlenül. Hétvégén pedig reménykedek egy kiadós alvásban - ami csak nagyon ritkán jön össze. Mert keljünk fel és intézzük el az elintézni valót és aztán majd pihi délután. Aztán mire hazaérünk már délután, vagy este, vagy valami rendezvény van, esetleg szülinap, ivás a barátokkal, vacsora, esetleg hozzánk jönnek, és ez így tovább hétről hétre. Személy szerint nagyon érzem a hiányát a napközbeni szabadidőnek, még ha nem is volt több néhány óránál. Hétvégén próbálok bepótolni mindent, kávét a törzshelyünkön, nagy sétát, shoppingolást...
De mindent egybevéve - boldog vagyok!! Sokat dolgozom, de két tündérrel és megfizetnek a munkámért, a szerelem is csak megtalált, és végre azt érzem, azon az úton vagyok, amin szeretnék lenni. A célt még nem ismerem, de a következő állomásért megküzdök!!!
Nem tudom, hogy mi legyen a bloggal. Nem tudom, hogy tudok e írni rendszeresen vagy rendszertelenül. Nem tudom, hogy akarok e időt találni rá. Nem tudom, van e még olvasó. Akiknek eredetileg szántam, hozzájuk sosem jutott el. Másoknak talán hasznos, talán érdekes, talán unalmas?! Az au pair élet véget ért, a tapasztalatokat leszűrtem, továbbléptem, most már én élem az életem, ahogy csak tudom..
Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, légyszi klikkeljetek a bejegyzés végén!
Egy képes élménybeszámolóval még mindenképp jövök, mert rengeteg gyönyörű helyen jártam az elmúlt 2 hónapban. És a hétvégén vár Mallorca!!!!!! (nyugodtan lehet irigykedni!!! :D)
Vigyázzatok magatokra!
Pusza!!
Klikk a VÉLEMÉNYEKnél! Csak őszintén...
