oskola

Meglepetés!!!
Na, ugye milyen hamar visszajöttem?! Nem gondoltátok, ugye?
De mivel ez egy au pair blog, így az au pair élettel kapcsolatos szösszeneteket illik megosztani...
Ma reggel elkezdődött az iskola. Már most szeretem. Igazán meglepő, hogy mennyire kicsi a csoportunk, mindössze hatan vagyunk. Egy cseh, egy szlovák, egy spanyol, egy finn, egy ukrán csajszi és én. egy kivétellel mind au pairek. A tanárnő nagyon kedves és segítőkész. Kezdetben elmagyarázta a tanmenetet, ejtettünk pár szót a vizsgáról, és elmondta a jogainkat!!! Tehát, azonnal jelezzük, amennyiben problémánk van a csoporttársakkal, nem vagyunk elégedettek a kurzus színvonalával vagy az oktatónkkal!! Egész jól hangzik, bár ennyi pénzért talán ez érthető is.
Mivel hogy első napunk volt, leginkább az ismerkedésen volt a hangsúly. Persze azért volt már egy-két feladat, legtöbbször párban végezendő, de volt kérdőív, amit az egész osztállyal meg kellett beszélni. És lejegyzeteltünk új szavakat, kifejezéseket is.
Igazából én nagyon élveztem, és az a két óra gyorsan eltelt. Kaptunk házit: 150 szó az első benyomásról Angliában. Mindjárt neki is ülök, mert csütörtökön vinni kéne...

Addig is pusza!!!!

Itt van az ősz, itt van újra

Nos tehát, hiányoztam vagy sem, itt vagyok.

Tessék készülni, hosszú leszek. Közel egy hónap eseményeit igyekszem összefoglalni, és hiába szelektálok a fontos és kevésbé fontos események között, még mindig marad sok-sok mesélni valóm.

Ugyebár legutóbb Dublinból pötyögtem nektek. Talán most arra számítotok, hogy ízelítőt kaptok az írek világából. Bocsika, ez most kimarad. Ennek egész egyszerű oka van, mégpedig nem fogom pár sorba besűríteni azt a rengeteg fantasztikus dolgot, ami ott történt meg velem. Elégedjetek meg annyival, hogy Dublin, Írország, és Észak-Írország csodálatos. Teljesen más hangulata van, mint Angliának, a fű tényleg már-már furán zöld (lehet ettől van a marhahúsnak is fura íze...), sokkal barátságosabb, "otthoniasabb" mint itt. Szemezgessetek a képek között itt, érdemes.

Rövidke nyaralásom után visszatértem, és belevágtam az utolsó nyári szüneti napokba. Jelentem túléltük, bár valószínűleg azért vészeltem át viszonylag könnyen, mert szinte sose voltunk itthon, mindig mentünk valamerre csavarogni. A gyerekek eljátszottak, estére jól elfáradtak, napról-napra. Végül beköszöntött az édes szeptember, az iskola, és a régi kerékvágás. (vagy legalább is majdnem...)

Az első hétvégén ünneplésbe is fogtunk! Üdvözöltük a tanévkezdést, és dupla szülinapot tartottunk Claudiával és Verával Londonban. Volt nagy őrület, shopping, ivászat, pasik, szétcsúszás, hajnali kebab, másnaposság, gyógypizza... 3 szingli csaj szombat éjjel Londonban... Szupi kis hétvégét hoztunk össze... XD

Majd újabb hét, igyekeztem utolérni magam a takarítás-vasalás kombóban, rohangáltam ide-oda, szervezkedtem, intézkedtem, és persze valami munka-félét is össze kellett hozni...

Időközben elérkeztem a fél éves évfordulómhoz itt. Megemlítettem Louise-nak is, és mindketten konstatáltuk, hogy repül az idő! De ha jó helyen van az ember... Sőt, addig-addig beszélgettünk, hogy szóba került nem e esetleg maradnék többet, mint egy év...Jól esett nagyon, mert ez a legőszintébb jele, hogy tényleg szeretnek. Elmondtam, hogy nagyon jól érzem ebben a családban magam, és egy év után biztos nem fogok hazaköltözni, de hogy itt maradok e vagy más (teljes munkaidős) munkát keresek, még a jövő zenéje. Nagyon sok minden dönti ezt el, és csak akkor váltok, ha lesz értelme. (értsd: minimálbérért nem megyek el takarítani, mert egy fonttal se lesz több pénzem, mint most...) Messze van még ez, majd alakul...

A hetet túlélve, hullafáradtan lazulós hétvégére készültem. Persze hogy nem jött össze. Claudia idegileg kikészült a családja miatt, és szinte könyörgött, hogy menjünk el valamerre szombaton. Mire valók a barátok?? Menjünk. Irány Reading (ejtsd: reding!).

Átcikáztunk az autópályán, és jó időt remélve készültünk bevenni a várost. Jelentem nem sikerült.. XD Édes kis kanális mellett piknikeztünk, és az emberek furcsa pillantását álltuk. Ki az a hülye aki esőben piknikezik? Hát mi, persze. Majd elindultunk felfedezni a várost, és a helyi múzeumot. Kisebb eltévedés után magunkba szívtunk egy kis kultúrát, ellőttünk pár képet, parkoztunk, és irány shoppingolni. A cél: fehér ruhát venni Claunak. Küldetés teljesítve. Nagyon ügyes voltam, én nem vettem semmit... aznap... :D A nap megkoronázásaként beültünk egy kávézóba egy-egy százezer kalóriás süticsodára!!! hmmmmmmmm

Tíz már őven elmúlt, mire hazaértünk, persze útközben kibeszéltük a kapcsolatok nagy kérdéseit. Mi, a szinglik. Khm. Végül a családom pártfogolásából fakadóan barátosnőm itt is aludt, kimentve őt az otthoni viszályokból. Persze ennek köszönhetően vasárnap reggel is keltem időben, egy kis pártfogolás után útnak engedtem Claut, majd a délutánt egy kis skype-pal ütöttem el. Reading képek itt.

És ismét hétfő, ami csak azért volt más, mert hivatalosan is szülinapos lettem. Amikor fogmosás közben jött a lányom, hogy ő egy őr, és jeleznie kell, ha elindulok lefelé, akkor már tudtam, ezek készültek valamivel.  Így is volt, ahogy leértem a konyhába kaptam is a "Happy Birthday" kórust, egy tripla csokis tortát, és na mit?, egy üveg Bacardit! Igen, ismer a családom... :D Este az én kívánságomra sushit rendeltünk, átjött Claudia, iszogattunk, dumáltunk... nagyon-nagyon jó volt!!!! És jelentem, fél év angliai tartózkodás után megvan az első esőkabátom! Méghozzá Claudiától kaptam, mert a múltkor panaszoltam neki, hogy szégyen szemre még mindig nem szereztem be! Na de ez is eltelt, az élet nem áll meg, jöttek a napok egyre-másra, szaladgálás, meló, intézkedés, telefonok, lelki segély, és minde ami belefér. Péntek hajnalban a szülők elutaztak Görögországba esküvőre, így reggel fél 7kor a gyerekeim ébresztettek. Lezavartunk mindent, elvittem őket suliba, utána mentek osztálytársakhoz, így vacsi előtt vettem fel őket. És vittem is egyből a nagyszülőkhöz. És készülődés a hétvégére. Igen, elérkezett a III. Magyar Au Pair találkozó ideje Londonban. Már egy jó pár hete szervezkedtünk Tomival, (ez is rengeteg időmet elvette), bár a munka javát Tomi végezte. Így reggel indulás a fővárosba! Mivel a londoni tömegközlekedés most sem volt a barátom, így kocsi-gyaloglás-metró-metró-gyaloglás variációk után sikerült mindenkivel találkozni. És akkor még koronázásként jött egy "kis" gyaloglás a szállásra... Sajnos az időjárás nem kedvezett, megmutatta igazi angol arcát, így kapásból csepergő esőben piknikeztünk a Hyde parkban. (igen, megint). Majd városnéző túra egybekötve a "Meddig állod az esőt?" versennyel. Ugyanis városnéző buszra vettünk jegyet, ami dugig volt, kivéve persze a nyitott felső részt. Szakadó esőben. Na azért a magyar virtust megmutattuk, és a végsőkig kitartottunk, bár minek? Fényképezni lehetetlen volt, az ömlő esőt a szél a pofádba fújta... amikor már a bugyimis vizes volt, úgy gondoltam, elég. Lemásztam (én is), szerencsére egy-két hely felszabadult, így ücsörögni is lehetett. A túra elég hosszú volt, a végére újra kisütött a nap is, de már nem volt kedvem mászkálni... Majd irány a bolt, egy kis alkohol feltankolása után visszamentünk a szállásra készülődni. Az estéről annyit, hogy ismételten méltóképp megünnepeltem a szülinapom, jól szétcsaptam magam XD. De nem csak én, azt hiszem csoportos őrület volt... 

Vasárnap az ébredés nem ment egyszerűen, néhányan inkább a reggelit is kihagytuk egy kis alvásért cserébe...De semmi sem tart örökké, tízig ki kellett csekkolni, így összekaptuk magunkat és hajrá! Bebuszoztunk a városba, és a kis turista jegyünket kihasználva elmentünk egy Temze-hajótúrára. Megérte, nagyon szép volt! Aztán lassan jött a végső búcsú, mindenki indult útjára. Én is, mert hulla fáradtnak éreztem magam. 2 metróval kijutottam a város szélére, kocsiba be és otthon, édes otthon. Este 7kor kidőltem, egészen reggel 8ig nyomtam az ágyat... Aki képeket szeretne, bocsi, de ez most elmarad. Ma gyűjtöttem be a mások által készített fényképeket, szerintem legalább 2000, ebből semmi kedvem/energiám nekiállni szelektálni, töltögetni, méretezni... Majd talán később...

És ismét hétfő. Ezúttal a saját sulimat intéztem. Végre! Két lehetőségem is volt. Először a High Wycombe-i suliban voltam, ahol ESOL kurzusokat indítanak. Megcsináltam a teztet, és elég nagy meglepetést okozott. Ugyanis a tanárnő szerint kapásból a legmagasabb szintre, a Level 2 osztályba kerülhetek. Bár persze mondta, hogy főleg az írás részen van mit fejleszteni, de összességében elég jó vagyok. (Nagyon nagy meglepetés, mert emlékszem, mikor otthon a télen bejött egy vendég, aki angolul kért útbaigazítást, és alig tudtam valamit elmakogni neki... hát igen, a szükség, a napi használat rengeteget segít fejlődni, és ezúttal a tévé-függőség is az én malmomra hajtja a vizet... :D). Viszont elmondta, hogy ez a kurzus inkább a hosszú távon itt élni vágyóknak való, és ebből kifolyólag lassabb is az üteme. Valamint szerinte számomra nagyobb kihívás lenne a Cambridge kurzus, és az ad nemzetközileg elfogadott nyelvvizsgát is. Persze ebből kifolyólag drágább is... Gondolkodtam sokat, egy-két tanácsot is kértem, és végül a Cambridge mellett döntöttem. Így hétfő reggel oda mentem, és megírtam a szintfelmérőt. FCE csoportba fogok kerülni, ami középfoknak felel meg. De elmondta a nőci, hogy ennek a csoportnak az alján vagyok, így keményen kell dolgoznom! De hát épp ezt akartam, nem igaz??? Így befizettem a sok-sok pénzt, és jövő héttől heti 2x2 órában szippantom magamba a tudást... :D

Ez is letudva, a gyerekeket összeszedtem délután (a hétvégét a nagyiéknál töltötték, és ők vitték suliba is..), tanulás, játék, vacsi, fürdés és ágy. Este 10 körül megjöttek a szülők is. 

Szorgosan teltek a hét további napjai, a szabadidőmben hol takarítottam, vasaltam, reggelire vagy kávéra voltam hivatalos, szóval mindig valami... 

Épp ezért a hétvégét pihenésre szántam, jelentem sikerült. Majdnem 100%-ig behoztam minden elmaradást. Nem tudom, mi van a levegőben, de mostanában minden barátom széthullik.... Van aki szerelmi bánatos, Clau a családjával harcol (és pénteken megint balhé volt), van aki csak kizár az életéből (vagy leszar, nézőpont kérdése), míg más telefonos lelki támogatást igényel... Ne értsétek félre, nem baj, ezért vannak a barátok, hogy ott álljanak a bajban. Csak ez valami mentségféle arra, hogy én is el vagyok tűnve.  A hétköznapokon intéztem az itthoni és otthoni dolgokat, hétvégén mindig úton voltam, szervezkedtem, intézkedtem, üzleteltem, és sajnos valahol meg kell húzni a határt. Én ugyebár eléggé addiktív hajlamú vagyok, ami igaz a netre is, szóval itt kellett meghúzni a gyeplőt. Ami a blogot illeti, mindig megfogadom, hogy majd mostantól sűrűbben, kicsiket írok, és nem 2-3 órát vesztegetek el egy bejegyzéssel, de hát látjátok... Nem ígérek semmit. Azt a kis időt, amit meg tudok menteni magamnak, arra szeretném fordítani, hogy én is kikapcsoljak. Most már hetente kétszer suli, szerdán takarítás (esténként majd tánc is lesz), a maradék két nap vasalós, ideje pluszmunkát is vállalni, szóval menni csak menni...

De sebaj, a hétvégén megint jönnek a csajok, Vera és Clau egy kis kikapcsolódásra. Éljen a család nélküli hétvége!!!!

Na, azt hiszem helyben is vagyunk. Köszönöm a kitartó olvasóimnak a bizalmat, és amíg nem jelentkezem, érjétek be a sok-sok képpel, amit közzétettem.

Vigyázzatok magatokra, ne feledjétek, Beethoven a zene Mozart-ja, ne igyatok mosatlan gyümölcslevet, kezeket a paplan fölé, ÉLJENEK A CSAJOK!!!!

bocsiiiiiiii

Ez úton kérek elnézést minden hűséges és hűtlen olvasómtól. Igen, tudom, hogy lassan egy hónapja nem kaptatok normális bejegyzést. (meg is látszik a statisztikán) Rengeteg minden történt velem, úgyhogy készüljetek fel kávéval és nasival a gép mellé, maratoni bejegyzés következik...legközelebb. A hétvégén. Azt hiszem. Jól van, ígérem!!
Az események tengeréből kaptok egy kis szösszenetet. Ez a beszélgetés alig pár napja hangzott el a 6 éves lányom és köztem.
(egy képalbumot nézegettem a neten, mikor bejött jó éjt kívánni)
CH:  Ő ki?
Én: Egy barátom.
CH:   A barátod? (ford.:pasim)
Én: Nem.
CH: Ki a barátod?
Én: Nincs barátom.
CH: Nincs? Hány éves is vagy?
Én: 26.
CH: 26?????? Már 18 évesen kellett volna találnod valakit!!!!!! pfffff....

Mondja ezt egy 6 éves kislány, akinek 2 éve komoly kapcsolata van.

Ennyi. Elkéstem. Lemaradtam. Vénlány lettem.

o.O

Tudom, tudom, ígértem hogy jövök, de szét vagyok hullva. Komolyan. Egész nap rohangálok, megyünk a gyerekekkel ide-oda, 10-12 órákat dolgozom, aztán este valaki mindig megtalál a fontos mondanivalójával. Ha nem, akkor az au pair talit szervezzük. Hétvégén Londonban voltam, buliztunk a csajokkal.
Írnom kéne picit Dublinról, a múlt hétről, a hétvégéről, és már kedd van...
Sebaj, holnap indul a suli, remélem visszakapom a kis nyugimat!
Titeket addig is puszillak!!!